Október 13-a van. Több mint egy hónapja visszatértem. És egyre rosszabb minden.Egyszerűen nem találom a helyem. Nem érdekelnek olyan dolgok, amik régen. Nem járok moziba, nem járok bulizni. Nem találkozom a barátaimmal. Minden nap az egyetemen vagyok és szinte minden szabadidőmben tanulok. Felvettem második szakiránynak a pr-t és mellette ami még van németből. De hihetetlen, ennyi dolgom még soha nem volt. Azt sem tudom hol áll a fejem. Intézni a kinti papírügyeket, mert ha itthon nem adom le őket időben, vissza kell fizetnem a kapott ösztöndíjat. Persze egy kinti jegyemet elkeverte egy tanár, szóval árom hetem azzal ment el, hogy leveleket és emaileket küldözgettem és közben egy falat nem ment le a torkomon olyan ideges voltam. A jegy nem lett meg, de legalább a többi irat rendben. Az ithhoni vizsgáimat okt. 15-ig csinálhattam meg. A szintaxisra eyszerűen nem tudtam egyedül felkészülni, mert nem értem. A házidolgozatomat nem tudtam befejezni, mert semmi időm nem volt. A barokk német - nos, most épp emiatt bőgtem egy órát.
A tanár valami konferencián van Egerben. Megbeszéltük emailben, hogy holnap reggel elutazom, levizsgázom. Ma este megnézem mégegyszer a levelet, hogy hol és hánykor, és... Ma reggel volt. Ma. És a legaranyosabb tanárról van szó, aki kettőt nem szól soha, nem buktat, egy tündér, akin látszik, hogy csak az irodalomnak él. Nos, elképzelem, hogy reggel ott várt egy órán át a főiskola épületében és azt sem tudta, hogy mi van. Egyszerűen megszakad a szívem. Biztos azt hiszi, hogy kihasználtam a jóindulatát. És ráadásul egy hete vagy még régebb óta ezt tanulom. (persze nem sok sikerrel: nem bírom megjegyezni ezeket a kétsoros címeket, meg ki mit írt...)
Szóval most nagyon magam alatt vagyok, és épp mikor már azt hiszem, hogy túl vagyok valamin, jön helyette három másik. Zh-k, referátumok, vizsga, házidolgozat, egyszerűen nincs időm semmire és már nem bírom. Csak bőgök minden este. Én ezt már nem akarom csinálni.
Ja, és ehhez buszon megbűntetnek, arcüreggyulladást kapok, és még sorolhatnám. Próbáltam sztoikusan hozzáállni az egészhez, majd vége lesz egyszer. De amikor azt hiszem, hogy ennél rosszabb nem lehet, történik mégvalami.
(A Wolfi két hete itt volt nálam, ezt leírom hoszabban, de most nagyon rossz a kedvem. Az az öt nap maga volt a tökély. Annyira hiányzik, hogy amiatt is folyamatosan bőgök..)
