Visszatertem. Mindez Anyukam es A Nevrokon biztatasara. Amugy nem tudom miert nem jelent meg az elsö hozzaszolas, de en megkaptam az emailcimemre.
Annyi minden törtent, hogy nem is tudom, erdemes-e bepotolnom. Diohejban annyi, hogy szamos vacsora es mozi utan ismet együtt vagyok a baratommal. Persze ez minden mas haverommal veszekedeshez, egy-ket hetes nem-beszeleshez vezetett, de mara azt hiszem mindenki akceptalja (illetve kenytelen elfogadni). Amikor a többiek ott vannak, nem beszelünk a kapcsolatunkrol es nem enyelgünk, ennyi. Amugy meg talan annyit erdemes megjegyezni, hogy ennyire kiszamithato emberrel talan meg nem talalkoztam, mint a Wolfi. Elhataroztam, hogy visszaszerzem, pontos terv szerint haladtam, es minden ugy is alakult, ahogy azt elkepzeltem. Hihetetlen. Csak szar, hogy egy kapcsolat sakkozasbol, a következö lepesek megtervezeseböl all. Mindenesetre nem könnyü mert meg soha nem voltam ilyen szerelmes, es nehez hideg fejjel gondolkozni. Es harom hetem van vissza.. Nem tudom mi lesz.
A melo eleg jo most. Miutan parszor leüvöltötte a fönök ok nelkül a fejem, egyszer fogtam magam, leteptem a kötenyt, a pultra csaptam es kirohantam. Masnap vigyogott es mezes-mazas volt. Aztan meg egy-ket ilyen akcioja volt, de mar en is ugy üvöltök vele, mint ö velem. Ennyi. Multkor megkerdezte egy veszekedes közben, amit a Luciaval (a volt csajaval) folytatott, hogy en is egy seggfejnek tartom-e. Mondtam, hogy igen. Hogy valahol melyen egy jo ember, de az nagyon nagyon melyen van. Olyan hülyen vigyorgott egy darabig, de mikor nem vigyorogtam vissza, leesett neki, hogy komolyan gondolom. Szoval mar tudja, hogy en nem vagyok ra utalva, hogy nekem ez nem az eletcelom, hogy nelküle is boldogulok. Ez bantja, hogy nekem csomo baratom van Eichstättben, neki nyolc eve egyet sem sikerült szereznie. Mert mindenkivel bizalmaskodik, jopofizik, de senkivel nem öszinte. Meg az is, hogy nem függök töle. Elvezi, hogy az összes szlovak alkalmazottja ugy ugral, ahogy ö fütyül, mert senkijük nincs itt es nelküle nem mennenek semmire. Hat en megmondtam neki, hogy nalam ez nem jön be. (hehe, meg azt is tudja, hogy atlatom a kis furmanykodasait :) De azert neha birom. Igazabol nagyon birom, de csak ha nem kell sokaig elviselnem.
Teljesen panikba vagyok esve. Mit fogok otthon csinalni? Nem, rossz a kerdes. Azt nagyon is tudom, mert alig varom egyreszröl, hogy ujra Pazmanyon legyek, pr- szakirany, baratok, mami kajai, Pest, mozik, stb. De megbolondulok a gondolattol, hogy a tavolsag miatt teljesen ki leszek tepve ebböl a kis oazisbol, ahol le tudnam elnin az eletem. Ezen a helkyen nincsenek igazi gondjaim, csomo ismerösöm van, a vendegek ramköszönnek, a suli igenyes, a megelhetes könnyebb, es itt a baratom. Nem hiszem el, hogy egyszerüen beülök egy autoba, es ennyi volt. Hello-hello, es ki tudja, hogy latom-e meg öket valaha. Hogy nelkülem is ugyanugy megy tovabb itt az elet, a bicikliboltban uj vevök, a Cortinaban ugyanazok a törzsvendegek, a kis tizeneves haverjaim közben megtanulnak egy csomo uj trükköt, es en ezeket nem fogom latni. Nem tudom majd, hogy ki veszi meg a zöld alom-bicajom, hogy kivel fog a Wolfi elöször randizni utannam, hogy a Thomas es a Rudi mekkora hülyeseget csinaltak a hetvegen. Es majd neha rakeresek a neten az oldalukra, es egyre több fenykepet talalok majd, amiken uj baratok tünnek egyszercsak fel, akiket talan soha nem ismerek majd meg. Es nem leszek ott az elmenybeszamoloikban, es.. es.. ez nem er. Most kette akarok valni es egy haza, egy meg marad itt. Ma ment el az Aga. Es nem ereztem semmit, mert nem tudom felfogni, hogy lehet, hogy soha nem latom többe. Ilyen nincs. Rajtam mulik egyedül, nem?
Mennem kell. Nem tudom, hogy hova, de most mennem kell.
