Megint olyan hülye vagyok. Jarok kreativ irasra. Azt hittem negykor kezdödik. Hat nem. Felkor. Berohanok, ezerszer bocsanatot kerek, a tanar magaban mosolyog. Nem ertettem miert. Aztan mikor hallgatom amint a többiek az irasaikat olvassak, a tema: a pontossag. Ram kerül a sor, erre a tanar ramnevet: Nem kell semmit mondania. Aztan kiosztja a feladatot. Mindenki keressen egy helyet a környeken, kint, a könyvtarban, akarhol es hallgatozzon, figyeljen meg minden zajt, illatot, mindent es utanna jöjjön vissza es van ra fel ora, hogy irjon valamit. Szuper. Csakhogy arra nem szamitottam, hogy kint ül a Rudi. Ilyedtemben bevetettem magam a wc-be. Ott tanakodom, hogy mit csinaljak, es közben lejar az idö. Hat a wc-röl irtam. (na jo, a szagokrol nem) Egesz jo kis sztori lett. Amugy ilyenkor mindenki csak helyleirasokat csinal, szavakat irnak ami eszükbe jut. En eddig mindig törtenetet vagy kis egypercest irtam. Lehet hülyenek fog nezni. Amugy meg szerelmes vagyok bele. Harminc valahany eves lehet, hosszabb haj, csontos fej, kis szakall, börkabat, kötelezö kave es ujsag, mindig egyedül maszkal es olyan igazi iro feje van. Egy igazi iro. Tuti. Mindig komoly abrazata van, csak nagyon nagyon ritkan mosolyog, akkor is olyan, mintha büntudata lenne miatta. Megfigyeltem ebed közben. Egyedül eszik. Sajat vizet hoz, amit nem üvegböl iszik meg hanem kitölt. Aztan gondosan elöpakolja a kis ujsagait es eves közben is olvas. Imadom. Mikor ora vegen leadtam a papiromat amit irtam, mondtam, hogy nem tudok cimet adni. Mosolygott. Es mikor visszaneztem lattam, hogy elkezdte olvasni...

Strindberget olvasok. Az apa. (legalabbis gondolom, hogy a magyar forditas is csak ez lehet) Zsenialis.